a Teljesítésigazolási Szakértői Szervvel kapcsolatos egyes kérdésekről
A Kormány az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rendezésében közreműködő szervezetről és egyes törvényeknek az építésügyi lánctartozások megakadályozásával, valamint a késedelmes fizetésekkel összefüggő módosításáról szóló 2013. évi XXXIV. törvény 9. § a) és b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. Értelmező rendelkezések
1. § E rendelet alkalmazásában
1. Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (a továbbiakban: Szerv): az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rendezésében közreműködő szervezetről és egyes törvényeknek az építésügyi lánctartozások megakadályozásával, valamint a késedelmes fizetésekkel összefüggő módosításáról szóló 2013. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Tszszt.) 1. § (1) bekezdése szerint meghatározott szakértői vélemény kiadására jogosult független szervezet.
3. Kivitelezési szerződés: építőipari kivitelezési tevékenység végzésére kötött szerződés. 2. A Szerv szervezete
2. § (1) A Szerv létszáma legfeljebb 202 fő, amelyből egy személy a Szerv vezetője (a továbbiakban: vezető), egy személy vezetőhelyettes, további 200 személy, akik közül a vezető a Szerv nevében az adott ügyben eljáró tanács tagjait kijelöli.
(2) A vezető és vezetőhelyettes kinevezése öt évre szól, a vezető és vezetőhelyettes újra kinevezhető.
(3) A Szerv vezetőjének, vezetőhelyettesének, tagjainak a Szervhez fűződő jogviszonya az egyéb szakértői tevékenységeit nem korlátozza. 3. A Szerv tagjainak kinevezése és képesítése
3. § (1)2 A Szerv tagja az az igazságügyi szakértő és az az építési műszaki ellenőr, aki a Tszszt. 3. § (2) bekezdés b) pontjában meghatározott szervezetek bevonásával kialakított véleményező bizottság (a továbbiakban: bizottság) által meghirdetett pályázati kiírásnak megfelelt, és akit - a bizottság véleményének meghallgatása mellett - az építésgazdaságért felelős miniszter az igazságügyért felelős miniszter egyetértésével kinevezett.
(2) A bizottság az alábbi tizenegy főből áll:
a) az építésgazdaságért felelős miniszter, az építésügyért felelős miniszter és az igazságügyért felelős miniszter által delegált egy-egy személy,
b) a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Építész Kamara, a Magyar Mérnöki Kamara, a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara által delegált egy-egy személy,
c) az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a Magyar Építőanyag-ipari Szövetség által delegált egy-egy személy, valamint
d) a vezető.
(3) A bizottsági ülés elnöke a vezető.
(4)3 A Szerv vezetője, vezetőhelyettese, tagja az a személy lehet, aki vagy építési műszaki ellenőri jogosultsággal rendelkezik, vagy az igazságügyi szakértői névjegyzékbe való felvételi eljárás során szükséges szakhatósági állásfoglalás kiadásának eljárási szabályairól szóló 208/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet 1. mellékletében szereplő alábbi területeinek valamelyikén került bejegyzésre:
a) tűzvédelmi-, vagy ipari baleset-megelőzési terület,
b) közlekedési és közlekedéssel kapcsolatos sajátos építményfajtákra vonatkozó terület,
c) környezetvédelem és természetvédelem területei,
d) vízügyi terület,
e) lakásügyi terület,
f) építésügyi terület.
(5) A Szerv vezetőjének, vezetőhelyettesének megbízatása megszűnik a kinevezés lejártával és a (6) bekezdésben felsorolt okok bekövetkezése esetén.
(6) A Szerv tagjának tagsági viszonya megszűnik
a) a kinevezésnek az építésgazdaságért felelős miniszter általi visszavonásával, melyet az igazságügyért felelős miniszter előzetesen jóváhagyott,
b) ha a tagsághoz szükséges bármely feltételnek már nem felel meg, mely alapján a szakmai kamara tagságából kizárta,
c) lemondással,
d) halállal.
(7)4 A tagsági jogviszony visszavonása indokolással és a szakértői tevékenységre vonatkozó jogszabályok vétkes megszegésére való hivatkozással történhet. A döntés ellen közigazgatási bírósághoz lehet fordulni. 4. A Szerv működése
4. § (1) A Szervet a vezetője irányítja és képviseli. A vezetőt akadályoztatása esetén, illetve ha a vezetői tisztség nincsen betöltve, a vezetőhelyettes helyettesíti.
(2) A vezető feladatai a Szerv adminisztratív működtetésével kapcsolatban:
a) vezeti a tagok nyilvántartását,
b) kijelöli az ügyrendben foglaltak szerint a szakértői tanács tagjait és közülük az elnököt,
c) kijelöli az új tagot a Tszszt. 5. § (4) bekezdésében foglaltak esetén,
d) engedélyezi az eljárási határidő meghosszabbítását, melyről tájékoztatja a szerződő feleket, valamint a biztosítékot nyújtó személyt,
f) jóváhagyás céljából az építésgazdaságért felelős miniszter elé terjeszti a Szerv ügyrendjét,
g) évenkénti beszámolót készít és megküldi az építésgazdaságért felelős miniszter számára,
h) lefolytatja a tagság keletkeztetéséhez szükséges pályázati eljárást,
i) az építésgazdaságért felelős miniszter elé terjeszti a bizottság által javasolt tagok nevét.
(3) A Szerv vezetőjének és a vezetőhelyettesének hivatalos helyisége a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mindenkori székhelye.
(4) A Szerv működéséhez szükséges feltételek megteremtéséről a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - a területi kereskedelmi és iparkamarák bevonásával - gondoskodik, melynek pénzügyi forrását a költségvetési törvény biztosítja az építésgazdaságért felelős miniszter által kiadott mindenkori fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól szóló miniszteri rendelet szerint.
(5) A Szerv titkársági feladatait a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, míg a Szerv működéséről való tájékoztatást, információ közvetítést a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a területi kereskedelmi és iparkamarák bevonásával látja el.
(6) A Szerv és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara között, a Szerv és a területi kereskedelmi és iparkamarák között, valamint a Szerv tagjai között a kapcsolattartás módja elektronikus.
5. § (1) A Szerv ügyrendjét az építésgazdaságért felelős miniszter hagyja jóvá.
(2) Az ügyrend tartalmazza különösen:
a) a bíráló bizottság működésével kapcsolatos szabályozást,
b) az adott ügyben eljáró tanácstagok kiválasztásának szempontrendszerét,
c) a tagok közötti feladatmegosztást,
d) a szakértők által elszámolható költségeket és annak módját,
e) a laboratóriumi vizsgálat elrendelésének módját,
f) a késedelembe esett tagok kifizetésének részletes szabályait, valamint
g) a szakértői díj kérelmezőnek történő visszautalás részleteit.
(3) A Szerv tagjairól vezetett nyilvántartást, az ügyrendet és az évenkénti beszámolót a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara hivatalos honlapján kell közzétenni.
(4) A Szerv pecsétje Magyarország címerét és a „Teljesítésigazolási Szakértői Szerv” nevét tartalmazza. 5. A Szerv eljárása, a szakértői véleménynek, kivonatának elkészítésére vonatkozó megbízás elfogadása iránti kérelem (Szerv megbízása), a szakértői tevékenységre létrejövő megbízási szerződés (tag megbízása)
6. § (1)5 A Szerv eljárása az építészeti-műszaki tervezési, kivitelezési szerződésben meghatározott helyszín szerint illetékes területi kereskedelmi és iparkamaránál, vagy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamaránál az 1. mellékletnek megfelelően a Tszszt. 1. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak szerint kezdeményezhető. Amennyiben a vitatott szerződésben rögzített tevékenység teljesítésre vonatkozó helyszíne több területi kereskedelmi és iparkamara illetékességi területére terjed ki, akkor az eljárást kezdeményező fél székhelye szerint illetékes területi kereskedelmi és iparkamaránál, vagy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamaránál kezdeményezhető az eljárás.
(2) A területi kereskedelmi és iparkamarák a benyújtott kérelmet a beérkezés napján - ha az hivatali időn túl érkezik, a beérkezést követő munkanapon - továbbítják a vezető felé. Ha a kérelem megfelel a jogszabály által támasztott követelményeknek, a vezető a kérelemnek az illetékes területi kamarához történő beérkezését követő öt napon belül értesíti az eljárást kezdeményező felet a megbízás (szervmegbízás) elfogadásáról.
(3) A vezető az illetékes területi kamarához történő beérkezést követő öt napon belül a megbízási szerződés tervezetét megküldi a szakértői tanács tagjainak.
(4)6 A szakértői tevékenységre létrejövő megbízási szerződés - mely alapján a tagok a Szerv nevében eljárhatnak - a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a tagok között jön létre. A megbízási szerződésnek tartalmaznia kell a szakértői tanács tagjainak, elnökének megnevezését, a szakértői vélemény megküldésének határidejét, a szakvéleményben megválaszolandó kérdéseket és a szakértői díj összegét.
(5) A vezető a helyszíni szemle időpontjáról az elnök javaslata alapján értesíti a szerződő feleket és a kivitelezés helyszínéül szolgáló ingatlan birtokosát.
(6)7 A tag a vezető általi kijelölést a megbízási szerződés aláírásával és a vezető részére történő visszaküldésével fogadja el. A tag akadályoztatása esetén az akadályoztatás tényéről öt napon belül értesíti a Szerv vezetőjét, aki ebben az esetben haladéktalanul gondoskodik más tag kijelöléséről.
(7)8 A benyújtott iratok - és helyszíni szemle tartása esetén a szemle jegyzőkönyve - alapján a szakértői tanács szakértői véleményt állít ki, amelyet a szakértői tanács zárt ülésen, szótöbbséggel alakít ki. A szakértői tanács elnöke gondoskodik
a) a szakvélemény,
b) a szerződést biztosító mellékkötelezettség érvényesíthetősége kapcsán kért vizsgálat esetén a szakértői vélemény és kivonatának
határidőben történő felterjesztéséről a vezető részére.
(8) A szakértői tanács elnöke az ügy bonyolultságára való hivatkozással kérheti a vezetőtől a határidő egy alkalommal legfeljebb harminc nappal való meghosszabbítását. A határidő meghosszabbítása tárgyában született döntés ellen jogorvoslatnak nincs helye.
(9) A vezető gondoskodik a
a) szerződő felek részére a szakértői vélemény,
b) szerződést biztosító mellékkötelezettség érvényesítésének vizsgálatához kapcsolódó kérelem esetén a biztosítékot nyújtó személy részére a szakértői vélemény kivonatának
határidőben történő megküldéséről.
7. § (1) A szakértői tanács tagjai független szakértőként járnak el. A szakértői vélemény tartalmát illetően nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat sem a Szerv vezetőjétől, vezetőhelyettesétől, sem más személytől.
(2)9 A szakértői tanács a szakértői vélemény elkészítéséhez szükséges vizsgálatot - a kivitelezési szerződés vizsgálata esetén - nem köteles a kivitelezés helyszínén elvégezni, ha az eljárásban a felek írásban egybehangzóan nyilatkoznak arról, hogy
a) a kérelemmel érintett teljesítés elbontásra került, vagy
b) a teljesítés szerződésszerűen megtörtént.
(3)10 A Szerv az európai uniós és hazai költségvetési forrásból finanszírozott projektek költségnövekménye támogathatóságának vizsgálatára irányuló külön jogszabályban meghatározott eljárásban a projektre vonatkozó dokumentumok vizsgálatát követően dönt a szakértői vélemény elkészítéséhez szükséges vizsgálat helyszínen történő elvégzésének szükségességéről.
(4)11 A Szerv szakvéleményének kialakítása érdekében a helyszíni műszeres vizsgálat vagy a laboratóriumi műszeres vizsgálat szükségességét az eljáró szakértői tanács elnökének javaslata alapján a vezető állapítja meg, aki írásban rendeli el a szükséges helyszíni műszeres vizsgálat vagy a laboratóriumi műszeres vizsgálat részleteit. A felmerülő költségeket a minőségi kifogással élő fél előlegezi meg. A költségek viseléséről bíróság dönt.
(5) Az eljáró tanács ügyintézési határidejébe a laboratóriumi vizsgálat időtartama nem számít bele. 6. A szakértői vélemény és kivonatának tartalma
8. § (1) A szakértői tanács a szakvéleményét a 2. mellékletben foglaltaknak megfelelően állítja ki.
(2) A szakértői tanács a szakvéleményének kivonatát a 3. mellékletben foglaltaknak megfelelően állítja ki. 7. A Szerv díjazása
9. § (1)12 A szakértői vélemény elkészítése díjazás, illetve a (2a) bekezdésben meghatározott esetben díjazás és kiegészítés ellenében történik.
(2)13 A szakértői díj a kérelmező által megjelölt vitatott bruttó érték 1%-a, de legkevesebb bruttó 60 000 forint és nem haladhatja meg a bruttó 450 000 forintot. A szakértői díj a Szervet illeti, mely a szakértői tanács tagjai között a következők szerint oszlik meg: elnök 40%, tagok 30-30%. A Tszszt. 2. § (4) bekezdése által meghatározott eljárás esetében a szakértői díj az eljáró szakértői tanács tagját illeti.
(2a)14 Ha a szakértői díj nem éri el a nettó 100 000 forintot, a szakértői tanács díjazása nettó 100 000 forint összegig a 4. § (4) bekezdése szerinti pénzügyi forrás terhére kerül kiegészítésre, és a kiegészített összeg az elnök és a tagok között a (2) bekezdés szerinti arányban oszlik meg. A Tszszt. 4. § (3) bekezdése által meghatározott eljárásban a szakértői díj nem egészíthető ki.
(3) A szakértői díjat a kérelmező a kérelem beadásakor fizeti meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elkülönített 10300002-20373432-71003285 számú alszámlájára. A szakértői tanács tagjai, elnöke a szakértői vélemény megküldésével egyidejűleg benyújthatják számláikat a vezetőnek, aki az ellenjegyzett példány másolatával együtt továbbítja azokat a kifizetést biztosító Magyar Kereskedelmi és Iparkamara részére. A 4. § (6) bekezdését ebben az esetben nem kell alkalmazni.
(4)15 Amennyiben a szakértői tanács tagjai a tagmegbízás szerinti eljárás végső határidejét túllépik, a szakértői díj, illetve a (2a) bekezdésben meghatározott esetben a díjazás és kiegészítés mértéke a késedelemmel érintett időszakban munkanaponként az eredeti díj 10%-ával csökken.
(5)16 Hét munkanapos késedelem esetén a szakértői tanács tagjainak javadalmazása legfeljebb a szakértői díj, illetve a (2a) bekezdésben meghatározott esetben a díjazás és kiegészítés összegének 30%-a lehet.
(6) A (4) bekezdésben meghatározott esetben a ki nem fizetett szakértői díj a kérelmezőnek visszajár.
(7)17 A szakértői vélemény elkészítése során felmerülő költségeket a szakértők utólag számolják el a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával a Szerv Ügyrendjében foglalt rendelkezések szerint.
(8) A Szerv vezetője és vezetőhelyettese a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával áll megbízási jogviszonyban, a megbízási szerződést az építésgazdaságért felelős miniszter és az igazságügyért felelős miniszter jóváhagyja. 7a.18 Együttműködés a Közbeszerzési Hatósággal
9/A. §19 (1) A Szerv a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződések teljesítésének és módosításának Közbeszerzési Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) által végzett ellenőrzéséről szóló Korm. rendeletben foglaltak szerint a Hatóság felkérésére szakértőként működik közre a Hatóság által végzett, közbeszerzési eljárások eredményeként kötött szerződések módosításának és teljesítésének hatósági ellenőrzése során.
(2) Az (1) bekezdés szerint szakértői közreműködés esetében a 6. § (1)-(3), (5), (8) és (9) bekezdése, valamint 9. §-a nem alkalmazandó. 8. Záró rendelkezések
10. § Ez a rendelet 2013. július 1-jén lép hatályba.
11. § (1) Ez a rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.
(2) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 15. cikke szerinti előzetes bejelentése megtörtént. 1. melléklet a 236/2013. (VI. 30.) Korm. rendelethez20 Teljesítésigazolási Szakértői Szerv véleménye iránti kérelem
1. Kérelmező adatai
a) Kérelmező neve (cégneve):
b) Kérelmező címe (lakóhelye, székhelye):
c) Kérelmező elérhetősége (FAX/Tel. szám, e-mail cím):
2. Kérelmezővel szerződő fél adatai:
a) Kérelmezővel szerződő fél neve (cégneve):
b) Kérelmezővel szerződő fél címe (lakóhelye, székhelye):
c) Kérelmezővel szerződő fél elérhetősége (FAX/Tel. szám, e-mail cím):
3. Vitatott teljesítéssel érintett helyszín adatai (amennyiben építési, kivitelezési tevékenységet szükséges vizsgálni):
a) Teljesítés helyszíne:
b) Helyszín birtokosának neve:
c) Helyszín birtokosának elérhetősége:
4. Biztosítékot (pl. garanciát, kezességet) nyújtó személy adatai:
e) Mellékkötelezettséget biztosító szerződés száma:
6. Vitatott teljesítés részletes leírása
7. Vizsgált dokumentumok megnevezése
II. Helyszíni szemle és vizsgálatok
1. Helyszíni szemle megtartására sor került-e
□ igen
□ nem
2. Amennyiben helyszíni szemle megtartására sor került:
a) Helyszíni szemle időpontja:
b) Helyszíni szemle helye:
c) Helyszíni szemlén jelenlévők:
d) Helyszíni szemle célja:
e) Esetleges eltakart munkarész kibontásának leírása, költsége:
f) Esetleges rendőri intézkedés szükségességének leírása:
g) Megállapítások:
3. Helyszíni műszeres vizsgálatra sor került-e
□ igen
□ nem
4/A. Amennyiben helyszíni műszeres vizsgálatra sor került:
a) Műszeres vizsgálat időpontja:
b) Műszeres vizsgálat helye:
c) Műszeres vizsgálat célja:
d) Eredmények, megállapítások:
4/B. Amennyiben laboratóriumi műszeres vizsgálatra sor került:
a) Laboratóriumi műszeres vizsgálat időpontja:
b) Laboratóriumi műszeres vizsgálat helye:
c) Laboratóriumi műszeres vizsgálat célja:
d) Eredmények, megállapítások:
5. Eljárás során felmerült költségek
a) Szakértői díj mértéke:
b) Szakértői tevékenység során felmerült költségek (utazási költség, iratmásolás stb.):
c) Vizsgálat során felmerült költségek (laboratóriumi, helyszíni szemle esetén bontási költség):
6. Egyéb (ha releváns):
III/A. Elemzés, értékelés
a) Szerződésből megállapítható, kivitelezőt, vagy alvállalkozót terhelő munkák:
b) Teljes bizonyossággal megállapíthatóan teljesített munkák:
c) Munkák elvégzéséhez felhasznált anyagok:
d) Szerződésben rögzített állapothoz mért teljes bizonyossággal megállapíthatóan teljesített munkák minőségi, mennyiségi mutatói:
e) Elvégzett munkák értéke:
f) El nem végzett munkák és azok értéke:
III/B. Szakmai ténymegállapítás
IV. Vélemény
V. Mellékletek:
a) Szerződés másolata
b) Helyszíni szemle jegyzőkönyve
Jelen szakértői vélemény ......... példányban készült.
Kelt: ..........................., ........ év .............................. hó .......... nap Szakértői tanács tag Szakértői tanács elnök Szakértői tanács tag neve neve neve aláírása aláírása aláírása
Ellenjegyzi:
Kelt: ..........................., ........ év .............................. hó .......... nap
Teljesítésigazolási Szakértői Szerv vezető neve aláírása
P. H. 3. melléklet a 236/2013. (VI. 30.) Korm. rendelethez22 Teljesítésigazolási Szakértői Szerv véleményének kivonata
Megbízó: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
Megbízás kelte:
Szakértői vélemény tárgya:
Szakértői vélemény célja:
□ teljesítésigazolás kiadása
□ szerződést biztosító mellékkötelezettség érvényesíthetősége.
Szakértői Tanács adatai
1. Szakértői Tanács elnökének
a) neve:
b) szakértői jogosultságot igazoló okirat száma:
c) szakértői szakterületek megnevezése:
2. Szakértői Tanács tagjának
a) neve:
b) szakértői jogosultságot igazoló okirat száma:
c) szakértői szakterületek megnevezése:
3. Szakértői Tanács tagjának
a) neve:
b) szakértői jogosultságot igazoló okirat száma:
c) szakértői szakterületek megnevezése:
I. Előzmények, helyzetismertetés
1. Kérelmező adatai
a) Kérelmező neve (cégneve):
b) Kérelmező címe (lakóhelye, székhelye):
c) Kérelmező elérhetősége (FAX/Tel. szám, e-mail cím):
2. Kérelmezővel szerződő fél adatai:
a) Kérelmezővel szerződő fél neve (cégneve):
b) Kérelmezővel szerződő fél címe (lakóhelye, székhelye):
c) Kérelmezővel szerződő fél elérhetősége (FAX/Tel. szám, e-mail cím):
e) Mellékkötelezettséget biztosító szerződés száma:
II/A. Elemzés, értékelés
a) Szerződésből megállapítható, kivitelezőt, vagy alvállalkozót terhelő munkák:
b) Teljes bizonyossággal megállapíthatóan teljesített tervezési és kivitelezési munkák:
c) Kivitelezési munkák elvégzéséhez felhasznált anyagok:
d) Szerződésben rögzített állapothoz mért teljes bizonyossággal megállapíthatóan teljesített tervezési és kivitelezési munkák minőségi, mennyiségi mutatói:
e) Elvégzett tervezési és kivitelezési munkák értéke:
f) El nem végzett tervezési és kivitelezési munkák és azok értéke:
g) A szakértői tanács véleménye szerint a rendelkezésre álló dokumentumok és a helyszíni szemle szemrevételezése alapján a mellékkötelezettség érvényesítése
□ indokolt,
□ részben indokolt,
□ nem indokolt.
II/B. Szakmai ténymegállapítás
III. Vélemény
IV. Melléklet: a szerződés másolata
Kelt: ..........................., ........ év .............................. hó .......... nap Szakértői tanács tag Szakértői tanács elnök Szakértői tanács tag neve neve neve aláírása aláírása aláírása
Ellenjegyzi:
Kelt: ..........................., ........ év .............................. hó .......... nap
Teljesítésigazolási Szakértői Szerv vezető neve aláírása